Permanens ötödik...

Úgy tűnik, hogy az idei Országos Rally Bajnokság számunkra az ötös szám bűvöletében zajlik, ezúttal egy kicsit hullámzó, de alapvetően jó teljesítménnyel, ismét az ötödik helyen zártuk az év első murvás versenyét. Nagyon vártuk már a Bükfürdő térségében rendezett viadalt, mert ezek a pályák mindig a kedvenceink közé tartoztak, bár ezzel az autóval eddig még csak esős, sáros időben versenyeztünk itt. Ezúttal nagyon bíztunk benne, hogy megússzuk szárazon, ami csak részben sikerült. A tizenkét gyorsasági szakaszból mindössze két alkalommal találkoztunk sáros pályákkal, de ez elég volt ahhoz, hogy egy ártatlan túlcsúszás két perccel visszavessen bennünket a további küzdelmektől. A korábbi szokásainkkal ellentétben nem adtuk fel a versenyt lelkiekben ezután sem, megpróbáltuk a lehetetlent, hogy több mint egy perc hátrányt hat rövid szakaszon behozzunk. A hátrányunk ugyan minden gyorson csökkent az előttünk lévő S1600-as Suzukival szemben, de nem olyan mértékben, hogy az különösebb bizakodásra adott volna okot. Mindezek ellenére folyamatosan nyomtuk a gázt, a géposztályunk elejében komoly csatát vívó párosok mögött általában 3. és 4. időket futottunk, bár egyszer sikerült még egy második időt is szaladnunk. A szombati hiba nélkül úgy érzem sikerrel vehettük volna fel a harcot a dobogó harmadik fokáért a tavalyi bajnok párossal, de talán a sokkal inkább megterhelő veszprémi futamon sikerül végre felvenni a versenyt az élmezőnnyel. Az eddigi gyenge eredmények ellenére a bajnokság számunkra továbbra is nyílt maradt, jelenleg pontegyenlőséggel az ötödik helyen állunk, de a dobogó is mindössze két pontra van tőlünk. 

Powered by Drupal -