A szokásos salakpályás prológgal kezdődött az idei Miskolc Rally, mely még a szokásosnál is egy kicsit hosszabbra nyúlt. Hiába hozták előrébb a kezdést egy órával, így is majdnem nyolc óra volt, mire elindulhattunk a szállásra pihenni, amire szükség is lett volna, hiszen másnap hajnali négy órakor kellett kelnünk és közel 150 gyorsasági km várt ránk. A pénteki teszt alkalmával sikerült egy nagyon jó beállítást találnunk az autóra, amivel már a legelső méterektől sokkal magabiztosabban tudtunk menni, mint Egerben. Az időeredményeink is azt mutatták, hogy más dimenzióban autózunk, mint a korábbi versenyen, az első öt szakasz után harmadik helyen álltunk, előttünk és mögöttünk is több mint 20 mp-es különbségekkel. A második körben jött egy kisebb hullámvölgy a teljesítményünkben, ekkor egy kicsit kezdett kijönni rajtam a fáradtság, de a 10. gyorsaságira sikerült ismét felébrednünk. A harmadik pozíciónk egyelőre biztosnak tűnt, bár tudtuk, hogy az utolsó öt szakaszon sem szabad lazsálnunk, Puskádiék már 18 mp-en belül voltak mögöttünk. A szeszélyes időjárás többeket megtréfált, mi bevállalósan slick gumikkal mentünk ki az utolsó körre, bár tudtuk, hogy helyenként még vizes a pálya. Azért vittünk magunkkal két vizes gumit is, arra az esetre, ha ismét eleredne az eső. Végül úgy alakult, hogy gumit ugyan jól választottunk, ezt mégsem tudtuk kihasználni, hiszen a 11. gyorsnak már az elején sikerült szereznünk egy jobb első defektet. Nem álltunk meg a gyorson kicserélni, megpróbáltuk minél gyorsabban a célba vinni az autót, de így is közel másfél perccel mentünk rosszabb időt, mint korábban. A következő szakaszig nagyon rövid volt az idő, ezért csak a defektes kereket tudtuk kicserélni. Így aztán felemás abroncsokkal teljesítettük a következő szakaszt, aminek egy megforgás lett az eredménye. Innentől kezdve aztán úgy döntöttünk, hogy nincs értelme tovább kockáztatni, inkább legyen meg a biztos 5. hely, mintsem pont nélkül kelljen hazamennünk.
Alapvetően pozitívan kell, hogy értékeljem a teljesítményünket, hiszen a szezonnyitó futamhoz képest rengeteget gyorsultunk, és úgy tűnik, végre odafigyelnek ránk a kategóriatársak is. Hála a tökéletes felkészítésnek, az autó ismét hibátlanul működött, a szervizes fiúknak ismét nem nagyon akadt dolguk.